Fejléc
    2021. június 21. hétfő, Alajos napja van
Fejléc
   Nyitóoldal | Eladó kastélyok | Kastélymúzeumok | Kastélyszállók | Belépés
Kastélykereső
Régió
Magyarország (75)
Erdély (6)
Felvidék (2)
Délvidék (2)
Felsõõrvidék (1)
Kárpátalja (1)
Család
Ismeretlen (9)
Károlyi (6)
Podmaniczky (3)
Zichy (3)
Teleki (3)
» összes
Stílus
Klasszicista (20)
Ismeretlen (18)
Barokk (16)
Eklektikus (11)
Romantikus (7)
» összes
Építész
Ismeretlen (71)
Ybl Miklós (5)
Hild József (2)
Fellner Jakab (2)
Ray Rezsõ (1)
» összes
Művelési ág
Ismeretlen (22)
Múzeum (11)
Magántulajdon (7)
Hotel (7)
Oktatási intézet (6)
» összes
új keresés

Wenckheim-kastély

Wenckheim-kastélyAz adatlap módosításához vagy bővítéséhez kattintson ide

Régió: Magyarország
Megye: Békés
Település: Szabadkígyós
Építés éve: 1875
Család: Wenckheim
Stílus: Neoreneszánsz, Eklektikus
Építész: Ybl Miklós, Ismeretlen
Művelési ág: Oktatási intézet

Fekvés

Szabadkígyós község Békés megyében, a Békéscsabai kistérségben.

Előzmények

A régészeti emlékek szerint a rézkortól fogva éltek itt emberek. Tudunk a szarmatákról, majd a X. századtól a magyar honfoglalók nyomairól. A középkori Kígyós nevet 1456-ból, 1561-bõl és 1564-bõl származó oklevelek említik elõször. A XV. században az Ajtósi családé, majd számos kisebb birtokosé volt. A falu a mai Szabadkígyós keleti és délkeleti oldalán feküdt, részben a beépített területén. A Rotyma nevû határrészre került az 1815-ben betelepített Újkígyós nagyközség. A falu a XV-XVI. század folyamán került át a hegyek közé hosszan benyúló Zaránd megyébõl a gyulai vár által védett Békés megyébe. Az 1566-ban bekövetkezett török hódoltság elõtt 51 család lakta, de még 1579-ben is 26 adófizetõ családot jegyeztek fel. Valószínû, hogy a XVII. század végén, a török kiûzésével kapcsolatos hadmûveletek során pusztult el végleg a középkori falu (a táj kulcsa, Gyula vára 1695 elején szabadult fel). A közel egy évszázadon át elsõsorban legelõnek használt Kígyósi pusztán a XVIII. század végétõl virágzott fel újra végleg az élet - a Wenckheim család érdemébõl. A törökök kivonulása után lakatlanul álló Békés, Csongrád és Arad megyei területeket 1719-ben III. Károly a Linzhez közeli Schenkenfeldenbõl származó Harruckern János György (1664-1742) katonai élelmezési biztosnak adományozta. Az 1729-ben bárói címet szerzõ Harruckern és fia nagy szerepet játszott a kapott terület benépesítésében. A férfiágon kihalt családba nõsültek be a polgári származású, utóbb bárói, ill. grófi címet nyert katonatisztek: a két Wenckheim. A hatalmas Harruckern-birtokot 1798-ban osztották fel egymás között az örökösök, az ún. békési és gyulai részre, “rátára”. A Kígyósi puszta az utóbbinak lett a része, és gróf Wenckheim József (1733-1803) kezére jutott. Idõsebb fia, gróf Wenckheim József Antal (1780-1852) fordította új irányba a puszta sorsát. Egyfelõl annak keleti felén, késõbbi nevén Ókígyóson nagy majorságot létesített (ebbõl lett 1950-tõl Szabadkígyós község), másfelõl a puszta nyugati részét benépesítve, 1815-ben 100 dohánykertész családdal megalapította Újkígyóst. 1837-ben újabb 100 családdal gyarapította a falut. A szerzõdéssel betelepített lakosok 1884-ben váltották meg magukat. Wenckheim József Antal a kígyósi pusztán kastélyt építtetett (ez romos állapotban ma is megvan), beleköltözött, és innen irányította az uradalom gazdálkodását. Az uradalom a kígyósi pusztán kivül Békést, az Arad megyei Székudvart és Szentmártont foglalta magában. Wenckheim József Antal nevéhez fûzõdik 1816-ban az újkígyósi római katolikus templom építése, 1844-ben pedig a Czigler Antal tervei szerint emelt mai szabadkígyósi kápolna létesítése. Wenckheim József Antal grófnak csak a harmadik házasságából született gyermeke, gróf Wenckheim Krisztina (1849-1924) személyében. A korán árván maradt Krisztina 1872-ben ment feleségül unokatestvéréhez, gróf Wenckheim Frigyeshez (1842-1912). A kígyósi kastély köré fonódó élet és gazdálkodás korszerû kiteljesítése ennek a házaspárnak az érdeme. Krisztina mint Békés megye nagy jótevõje vált ismertté. Gyulán árvaházat alapított, elõsegítette a megyei kórház fejlesztését, számos vonatkozásban segítette a római katolikus egyházi és oktatási intézmények kiépítését. Férje az akkor már 100 000 kat. holdnál is nagyobb kiterjedésû uradalom gazdálkodását emelte igen magas fokra, amellett a közéletben is jelentõs szerepet játszott. Házasságukból hét gyermek született (3 fiú, 4 leány). A gyermekek neveltetése érdekében a család sokat tartózkodott Budapesten. 1889 õszén készült el (közel 1 millió forint költséggel) a Baross és Reviczky utca sarkán álló, s fõhomlokzatával a Kálvin térre nézõ szép palotájuk, melyet késõbb eladtak (ma a fõvárosi Szabó Ervin könyvtár épülete). Wenckheim Frigyes 1912. június 25-én halt meg Kígyóson. A kriptában temették el Krisztinával együtt, aki 1924. szeptember 19-én hunyt el. A kastélyban Wenckheim József maradt a leszármazottak közül, kinek két fia volt, Dénes Siegfrid és Krisztián. Siegfridet repülõszerencsétlenség érte, Krisztián nyugatra távozott családjával, s ott is halt meg. Wenckheim Krisztina és férje idõszakának nagy és maradandó eredménye a ma is megcsodált szabadkígyósi kastély építtetése. A hatalmas épület 1875 és 1879 között épült, Ybl Miklós tervei alapján.

Az építés

A kastély eklektikus, neoreneszánsz stílusú. Erõsen tagolt homlokzatú, kéttornyú, kéttömegû épület. A fõépületet nyitott folyosó kapcsolja a melléképülethez. A fõépület keleti szárnyán találjuk a kápolnát. Mellette üvegház állott, melynek ma már csak az alapjait láthatjuk. A földszint termeiben márvány kandallók díszlenek, amelyekben tûz sohasem égett. Frigyes gróf erdélyi (Menyháza) bányájából került ide a márvány. A kastély központi tere kétszintes, az emeleten bábos fakorláttal szegélyezett folyosó vezeti a látogatót. A torony kb. 40 m magas, kilátó terasszal körbefogva. A kastély nagy földszinti helyiségei: a mennyezetig faborítású ebédlõ és könyvtár, a kis- és a nagyszalon, a kerek torony alsó szintjén pedig a dohányzó. Az emeleten lakosztályok, vendégszobák sorakoznak. A melléképületben volt a konyha, az emeleten a vasaló- és cselédszobák. Hintóval a jelenlegi bejárati úton hajtottak be egész a folyosó alá. Itt kiszállva, a lépcsõházba értek, míg a kocsi egyenesen továbbhajtva beállhatott az istállóba. Az istálló és a kocsiszín - két egymással szemben álló épület - ma is látható, csak közé egy mo-dern zárt folyosó épült. Az épület körül egykoron gázlámpák világítottak. Egy regi öntöttvas kandeláber még ma is a kastély északi oldalán áll. A világítógázt az ún. “gázházban” fejlesztették a konyha épülete mögött. Az egész kastély alápincézett. A téglából boltozatosan készült pincébe “lóré” vasúton szállították ide a kertészetbõl a tárolásra szánt élelmiszert. Az építkezés során az alapokból kikerülõ földmennyiségbõl óriási teraszt építettek a kastély fõhomlokzata elé, mely szép vonalvezetésû támfallal néz a franciakertre.

A kastély életútja

Az épületben 1945 óta a Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakképzõ Intézet mûködik. A kastély földszintjén irodákat, tanári szobákat, könyvtárat, tornatermet találunk. Az emeleten leánykollégiumot, a melléképületekben tantermeket, laboratóriumot helyeztek el. A kastélyban iskolatörténeti és a Wenckheim családot bemutató kiállítás látható. A volt kocsiszint és az istállót átalakították (jelenleg konyha, illetve ebédlõ), a gázház autóbuszgarázs. A hangár helyén fiúkollégium épült. A nagy tisztáson futballpálya, körülötte salakos futópálya található. Az iskola nagy gondot fordít a park tisztántartására. A gyerekek társadalmi munkában szedik össze egy-egy forgalmasabb hétvége után a szétszórt szemetet. Kérjük ezért a látogatókat, õrizzék meg a park tisztaságát, óvják, kíméljék a növényzetet, ne zavarjak a park gazdag madárvilágának életét. 1958-ban ugyan történt egy nagyobb felújítás, de a 120 éves kastély teljes egészében felújításra szorul. A védett terület 1997. január 16. óta a Körös-Maros Nemzeti Park része. Az Igazgatóság látja el a park szakmai felügyeletét.

Kastélypark

A park kialakítását az építkezéssel egy idõben kezdték. Az eredeti park területe 44 kat. hold volt, melynek jelentõs részét erdõ borította. A jelenleg is látható tölgyek és platánok részben már az építkezés idejében is kifejlett, szép példányok lehettek. A franciakert vagy “pleasure ground” Az épületet nyírott bukszussövény és nyírott tiszafák szegélyezik. Az egykori játékos bukszusgirlandok felújítása folyamatban van, lassan visszanyerik eredeti formájukat, szépségüket. Az örökzöld növényformák csodálattal töltik el a kert látogatóit. Tavasszal és nyáron zöld színükkel, télen a fehér hótakaró szegélyeivel díszlenek. Méltán idézik a barokk kor hangulatát. Ha lesétálunk a lépcsõn, mind jobb, mind bal kéz felõl óriási, földi ágas vadgesztenyét találunk. Virágzás idején, szinte földig borítják a gyertyához hasonló sárgásfehér virágzatok, ezért bokrétafának is nevezik. Gyönyörû, hússzínû változatát találjuk ugyanennek a fának a terasz nyugati - az istálló felé nézõ - végén. Gesztenyevirágzás idején még két különleges, nemesített vadgesztenyét talá-lunk erõs piros virágzattal (egyet a bevezetõ út mentén, a másikat a kastély nyugati homlokzata elõtt). Ez után a kis kitérõ után térjünk vissza az ún. “franciakerthez”. Az épület tengelyében a széles díszlépcsõ elõtt nagy, ellipszis alakú, szimmetrikus, nyírott bukszusból gazdagon díszített terület látható. Ez a tájképi kerteknek ebben az idõben tipikus kísérõje. Közepén barokkos vonalvezetésû szökõkútmedencét találunk, alakja lóhere formájú. A nyírott bukszus pleasure ground a századforduló hazai kerttörténeti alkotásainak egyik legnagyobb épségben megmaradt emléke. Karbantartása, szakszerû felújítása fontos feladat. Az angol- vagy tájképi kert A Wenckheim család birtokainak egy része a szomszédos Arad megyében terült el. Az egyik Arad megyei birtokról, Borossebesrõl hozták a nagy, földlabdás tölgyeket. A fákat õsszel, földlabdával együtt emelték ki, gyökerüket szalmafonattal védték a kiszáradás ellen. A “csizmaszár” törzsvastagságú fákat a tél folyamán alacsony építésû szekereken szállították a parkba, ahol azonnal elültették. Így a helyszínen található idõs növényállománnyal együtt a kastély építésének befejezésekor már a park jelentõs része is készen állott. A kastélypark két részre osztható: az épületek környezete, az utak, terek gondosan kialakított együttese, a tulajdonképpeni “parkosított” terület, valamint a bokros, csalitos, vadregényesebb rész, mely egyben átmenetet képez a szabad természetbe. A kastélypark egy fõtengelyre épült. Ez a tengely kissé megtörik, két oldala nem szimmetrikus, amit valószínûleg az építés idejében már meglévõ idõs faállomány indokolt. A fõtengely kifutott a szabad pusztákra, a kitekintést semmi sem akadályozta. A XIX. században létesült parkok gyûjteményes jellege ezen a részen kevésbé érvényesül. Bár ide is hozattak egzotikus, a természetes tájtól idegen fa- és cserjeféléket, mégis zömmel az õshonos fajokból találjuk a legszebb példányokat (pl. kocsányos tölgyeket). Az egykori angolpark legromantikusabb részlete a tó és környéke, melybõl ma már csak következtetni tudunk az egykori állapotra. A tó mesterséges kotrással készült. Jelenlegi vízfelülete mintegy 0,3 ha.. Két híd ível át rajta: az egyik egy kis szigetre, a másik egy félszigetre vezet, mely kecses, légies vonalvezetésével fokozott figyelmet érdemel. A kis szigeten található szobortalapzat egykor egy Cupido alakját tartotta. A tó partját 1 m szélességben téglaburkolat szegélyezi. Fölötte egykoron terméskövek közé vízparti növényeket ültettek. A tó vízén tavirózsa virított, benne halakat neveltek. Szinte hihetetlennek tûnik, hogy - elbeszélések szerint - itt fogtak az egyik korabeli foton látható 13 kg-os harcsát. A vízen kacsák, hattyúk úszkáltak, romantikus, nádfedeles etetõjük a parton állott. A tavat egy csõrendszeren keresztül a parkban fakadó források táplálták, vízét zsilipen át a major felé lehet még ma is elvezetni. A források idõközben elapadtak. Jelenleg fúrt kutak vízét nyomják a csõrendszeren keresztül a tóba. Amikor a tó medrét tisztították, halállományát egy másik kis tóba telepítették, mely a jelenlegi kézilabdapálya nyugati oldalán egy nagy tölgyfa tövénél, vaditatóként szolgált. A tóparton körbesétálva érdekes dolgokat figyelhetünk meg. A kis szigetrõl távolabb tekintve volt az ún. “babaház”, ami a Wenckheim család gyermekeinek készült. A parasztházat utánzó, tornácos, búbos kemencés házikó valaha hangos lehetett a gyermekzsivajtól. Ugyancsak a tópartról jól látható a borostyánnal benõtt úszómedence maradványa. A 2 m mély medencét egykor a volt gázház mellett egy - szomorúfûz tövénél fakadó - meleg vizû forrásból töltötték fel. A medence mellett kabinok, a távolabbi kis tisztáson tornaszerek - gyûrû, nyújtó, hinta - álltak. Sportolásra számtalan lehetõség kínálkozott: az istálló mellett kör alakú homokpályán lehetett lovagolni tanulni, a haladók pedig akadályokkal teletûzdelt lovaspályán tehették próbára ügyességüket. Ünnepi eseménynek számíthatnak a kastély elõtti nagy tisztáson rendezett lovaspólójátékok. A jelenleg kerítéssel övezett kút helyén teniszpálya, a fiúkollégium környékén pedig hangár épült a sportrepülõgép számára. Innen délnyugati irányba indult a kifutópálya, lucernával bevetve, erdõsávval szegélyezve. A technika fejlõdésével a család szokásai is módosultak. A ló, mint kizárólagos közlekedési eszköz lassan átadta helyét az automobilnak, a kerékpárnak. Az autó számára nem volt megfelelõ a bogárhátúra kiképzett földút, ezért külön út készült salakborítással. A kocsiszínben jól megfértek egymás mellett a hintók és a gépkocsi. A lovaspólójátékok is átváltoztak lassan biciklipólóra, melyet a kápolna elõtti nagy tisztáson játszottak. A park növényvilága A kastélyparkot az itt található õshonos erdõspusztai növénytársulásra alapozták. A máig megmaradt kocsányos tölgy matuzsálemek, a szürke nyár, mezei juhar; platán idõs egyedei a legszebb díszei a parknak. Az ültetett fafajok között - a már említett vadgesztenyéken kívül - szép idõs példányokat találunk mocsáriciprusokból a tavon átívelõ híd mindkét oldalán (a hidat õrzõ ciprusok érdekes képzõdményei, a légzõgyökerek is láthatók); jegenyetölgybõl - a nagy tisztás szegélyén; mocsári tölgybõl - a volt teniszpálya mellett; törökmogyoróból - a gázház mellett, vérbükkbõl - a franciakert mellett. Az öreg platánhoz közel, de ugyanitt pompázik egy hatalmas páfrányfenyõ is. Jeanne kisasszony útján haladva - aki több mint 60 esztendeig volt a Wenckheim család gyermekeinek nevelõnõje - óriás méretû lucokban, simafenyõkben gyönyörködhetünk; különlegességnek számítanak a francia Rivieráról hozatott, szabdalt levelû hársak a tóhoz vezetõ út mentén, valamint a teljesen szabályos koronájú gyertyán a bevezetõ út keleti oldalán. Sajnos ezek az idõs példányok lassan-lassan elpusztulnak. Egy-egy erõsebb szélvihar kidönti, megcsonkítja õket. A kápolna mellett álló öreg tölgy megcsonkított ágai is az elhalás jeleit mutatják. A tövénél kettérepedt idõs törökmogyorót sem lehet mar megóvni a pusztulástól. Erõsen a fa törzsébe mélyed az a vaspánt, amellyel még a gróf próbálta megmenteni a kápolnával szemben álló óriási tölgyet - sikerrel. Meg kell õrizni a parkot az elöregedéstõl: idõben ki kell szabadítani az idõs, még megmenthetõ fákat, illetve újabbakat elültetni, amelyek 50-100 év múlva pótolni fogják a mai matuzsálemeket. A parkban az utakat valamikor mindenütt cserjeszegély kísérte, és egyben megakadályozta a betekintést a zárt állományba. A kísérõ cserjeszegély fajtaösszetételét úgy határozták meg, hogy egy-egy utat egy-egy kiválasztott szín jellemezzen. Így jöhettek létre fehér, rózsaszín, sárga, és piros utak - természetesen csak a virágzás idejében. Nagy tömegben használták az orgonát, a jezsáment és a galagonyát. Talajtakaróként óriási területeket borított a mahónia. A kastély körül a cserjéket sövény vagy kúp formájúra nyírták, illetve szabá-lyos, oszlopos növekedésûeket telepítettek. Ugyanitt helyezték el a nagy díszítõértékkel rendelkezõ, vagy ritkaságszámba menõ növényeket is. Fehér, rózsaszín, lila virágú magnólia, telt virágú gyöngyvirágcserje, piros virágú öreg galagonya, nagy foltban labdarózsa, cserjenövésû vadgesztenye, floridai füszercserje - pompázik és illatozik kora tavasztól. Virágos évelõk legnagyobb számban a kastély körül pompáztak. A teraszon és elõtte hatalmas rózsaágyakat szegélyeztek az egynyári kiültetések. A lépcsõket és a terasz korlátját kõvázába ültetett egynyáriak díszítették. A télen üvegházban nevelt pálmákat nyáron kitették a szabadba, még hangulatosabbá téve a teraszt és a kastélyhoz vezetõ fõutat. A fõ- és melléképület között vezetõ út két oldalán alacsonyra nyírt, kettõs bukszussövény közé magas növésû egynyáriakat ültettek. A kert tisztásain még foltokban megtalálható a japán keserûfû, a tûzliliom, beljebb az erdõ fái alatt nagy területeken a gyöngyvirág, a pirosló és fekete hunyor, illetve a leánykökörcsin. A gondosan nyírt sövények, a pázsit, a gereblyézett utak - óriási élõmunka-ráfordítással - mindig a legnagyobb rendet mutatták. 3-4 szakképzett kertész mellett 30 kertészfiú és kertészlány dolgozott, akik a park gondozásán kívül az üvegházakban és a kertészetben adódó feladatokat is ellátták. A tó vizét leeresztõ zsilip mellett kicsi, mesterséges dombon szaletli állott, körülötte pedig sziklakert. A ma már mindent elborító borostyán helyett az árnyas utakat páfrány, a napos tisztásokat pünkösdi rózsa szegélyezte. A park állatvilága A kastélypark állatvilága rendkívül gazdag volt. A vadon élõ rengeteg madár mellett vadkacsát, hattyút, pávát tartottak, a tóba csukát, harcsát, pontyot telepítettek, a medencékben aranyhalak úszkáltak, a park távolabbi erdõs, csalitos része pedig apróvadban bõvelkedett. A csikókat is gyakran szabadon engedték a nagy tisztáson. Terv készült egy vadvédelmi kerítés felállításával szarvas és vaddisznó tartására, ez azonban már nem valósult meg.

Képek

Wenckheim-kastélyWenckheim-kastélyÁtjáróA toronyKastélyparkKastélypark

Copyright 2008-2015 Top Choice Kft.
Minden jog fenntartva